1973, USA, Texas állam

Angela Hersey mindössze egy hátizsákot cipelt magával és egy kartonpapírt, melyre széndarabbal úticélját, Los Angeles-t firkantotta. Utóbbit úgy helyezte el, hogy az mind az útról, mind pedig a benzinkútról jól látszódjon.

  Unaloműzésként egy fa árnyékában könyvet olvasott. Legjobban egy hűs zuhanyra vágyott, azonban, ha sikerülne megcsípnie egy közvetlen fuvart, akkor is legalább két napra lenne szüksége ahhoz, hogy az angyalok városába érjen. Hálát adott a teremtőnek, amiért eddig mellé szegődött a szerencse, ugyanis az oklahomai North Enid-ből egy család egészen Herefordig elhozta.

  Már ketten is felajánlották, hogy egy darabon elviszik, de mindkettőt visszautasította. Az első autóban két negyvenes ápolatlan férfi szerette volna a társaságát élvezni, a másik ajánlatot egy kamionos adta, de a lánynak feltűnt, hogy beszélgetés közben a férfi tekintete túl sokáig időzik a mellein és csípőtájékán.

  Angela-t a maga huszonnyolc évével vonzónak találták a középkorú férfiak, de édesapjától örökölt masszív testalkatát a legjobb jóindulattal sem lehetett csinosnak nevezni.

  Kopottas kék Plymouth gördült be a kútra. A vezetője, egy cingár, bajszos, középkorú férfi a kútfejhez sántikált, majd tankolás közben alaposan megbámulta a könyvébe meredt lányt. Kifizette az üzemanyagot, visszaült a volán mögé, de az autó még hosszú percekig egyhelyben várakozott.

  Angela a kulacsa után nyúlt, kortyolgatás közben felkeltette az érdeklődését a mozdulatlanságba dermedt jármű. Úgy tűnt két vagy három személy ülhet benne, akik a kézmozdulataik alapján élénk eszmecserét folytattak.

  Az autó motorja hosszas köhögés után beindult, s a kocsi lassan kigurult a kútról. A lány mellett azonban lefékezett.

  – Üdvözlöm! – szólt ki a férfi a lehúzott ablakon. – Los Angeles-be? Mi Lancaster felé tartunk, ha gondolja, szívesen elvisszük magunkkal.

  Angela letette a könyvét és a kocsihoz lépett.

  – Ha gondolja elvisszük egy darabon – ismételte meg magát a férfi.

  A lány rámosolygott, s közelebb hajolt az ablakhoz. A vezető igényes férfi benyomását keltette. Ápolt bajuszt viselt, őszülésnek indult haját láthatóan nemrég mosta, bár a hirtelen jött meleg őt is megviselte, a világoskék ingjén izzadságfoltok éktelenkedtek. Mellette dauerolt hajú, teltkarcsú nő ült, a hátsó ülésen pedig huszonéves vékony férfi ásítozott.

  Némi hezitálás után elfogadta a fuvart. A férfi segítségével bepakolta a hátizsákját a csomagtartóba. Két kis kézitáskán kívül csak két ásó, néhány összehajtogatott szemeteszacskó, egy balta és egy kötél feküdt a kocsi hátuljában. Elbizonytalanodott, ám a közvetlen fuvar csábítása elnyomta a kételyeit és szó nélkül beült a fiatal férfi mellé a hátsó ülésre. A tágas autóban a közöttük lévő jó félméternyi üres tér megnyugtatta a lányt.

  – Neal Coleman – mutatkozott be a férfi – a feleségem Wendy, és a fiunk Mike.

  Angela is bemutatkozott.

  Neal felgyorsított valamelyest, majd így folytatta:

  – Örülök, hogy velünk tart Angela. Ha nem gond egy kis kitérőt tartanunk az utunk során. Az 53-as út melletti Ramah-ban van egy házunk a tó partján, ott terveztük tölteni a mai éjszakát. A nagynénémtől örököltük pár éve, de az az igazság, hogy még sose voltunk ott – szünetet tartott, majd így folytatta. – Oda visszük le a szerszámokat is, mert visszafele szeretnénk pár napot ott eltölteni, hogy rendbe rakjuk a portát, ha szükség lenne rá. Tudja, az a tervünk, hogy nemsokára eladjuk az egészet. Nem érdekli véletlen?

  – Neal! – szólt rá a nő. – Mi a fenéért érdekelné a hölgyet egy vidéki, lepukkant viskó?

  – Jól van, na! Sose lehet tudni – szabadkozott a férfi.

  Egyértelművé vált, hogy a családban a férfi az, aki szóval tartja a társaságot és a nő az, aki a nadrágot viseli. Angela óvatosan a mellette ülő Mike-ra nézett, aki bárgyú arccal csüngött az apja szavain.

  – Kétéves koráig a többi gyerekkel együtt fejlődött – szólalt meg váratlanul Wendy. –Akkor agyhártyagyulladást kapott és megrekedt azon a szellemi szinten. – Wendy sóhajtott, s hátranyúlva megszorította a fia kezét. – Egy vagyont költöttünk rád, igaz Mike? Hogy meggyógyulj és fejlődj, de kiderült, hogy az évek során a semmire dobtunk ki azt a sok pénzt. – Az anyja hangjára a fiú mosoly gyanánt elvicsorodott, majd egy eltorzult igen-t préselt ki magából. Szemében azonban őszinte szeretet csillogott.

  Az emberek nem szoktak megosztani idegenekkel ilyen történeteket és érzelmeket – gondolta a lány. Zavarta, hogy a megkérdezése nélkül rakták a vállára ezt a terhet.

  Neal bekapcsolta a rádiót és addig állítgatta, míg az egyik helyi adón befogott egy Led Zeppelin számot, de túl hangosra állíthatta, mert Wendy erőteljesen lecsavarta a hangerőt.

  A férfi jobb híján ismét mesélni kezdett.

  – Lancasterbe megyünk az édesapámhoz. Kíváncsi vagyok mennyit változott az öreg, mert már vagy tíz éve nem láttuk.

  Hosszasan locsogott, majd váratlanul egy kérdést szegeztek Angela-nak:

  – Te miért mész Los Angeles-be?

  A lány kimondta azt, ami elsőként bevillant neki.

  – A Szent James kórházba megyek, állásinterjúra.

  – A gyógyítás nagyon szép szakma – bólogatott Neal.

  – Nem gyógyítani fogok. Az adminisztrációban segítek majd be, ha felvesznek.

  – Ha az orvosoknak segítesz, olyan mintha te magad is gyógyítanál – közölte a férfi, miközben a feleségére pillantott egyetértésért. – Valamelyik rokonnál fogsz megszállni?

  – Nem nagyon maradtak már rokonaim. Testvéreim nincsenek, a szüleimet pedig rég elvesztettem.

  Ezzel a hazugsággal rövidre zárta a beszélgetést, bár ez közel sem jelentette azt, hogy az autó elcsendesedett. Neal folyamatosan kotyogott. Angela nem figyelt már rá, de azért időnként be-be mondott egy igent, vagy nemet. Órák múltán feltűnt neki, hogy Neal utazásról, munkáról és családról szóló történetei ismétlődnek. A férfi azonban egyszer csak megint megszólította.

  – Angela, tudom semmi közöm hozzá, de az öltözködésed alapján egyáltalán nem tűnsz hippinek. Na, nem mintha bajunk lenne a hippikkel.

  – Nem is tartom magam annak.

  – Csak azért kérdezem, mert általában csóró hippik stoppolnak ilyen hosszú úton. Nem tudom honnan jössz – Neal szünetet tartott, várva, hogy a lány megválaszolja a fel sem tett kérdést, majd látván, hogy Angela-nak eszébe sincs azt tenni, folytatta. – De a hátralévő út nagyon hosszú és soha nem tudhatod, ki milyen szándékkal vesz fel. Úgy értem – magyarázkodott Neal, – hogy a stoppolás veszélyes is lehet. Biztos hallottál a fojtogató sorozatgyilkosokról. Minden évben megölnek három-négy embert és van már vagy öt éve, hogy elkezdték a vadászatot.

  – Neal, hagyd abba! Nem kell mindenkit halálra ijeszteni.

  – Semmi baj Wendy – vágott közbe a lány. – Háromhavonta utazok és csak megbízható autóba ülök be. Persze nem mindig sikerül, de eddig még minden problémát megoldottam, vagyis majdnem mindent… – a lány elhallgatott. Wendy érezte, hogy ez most nem az a pillanat, amikor erről többet kérdezhetnének, de Angela váratlanul ismét megszólalt. – Egy kedves idősebb férfi többször is felvett, mert havonta átutazta a fél országot. De ő meghalt.

  – Miben? – kérdezte Wendy.

  Angela megborzongott.

  – Megváltozott. Olyan… fura lett és annyit tudok róla, hogy meghalt.

  Csend borult a társaságra. Angela azon merengett, hogy az elmúlt években vagy száz autó vette már fel és tízből kilencszer kedves emberekkel hozta össze a szerencséje, viszont az a maradék egy, az mindig a frászt hozta rá.

  Úgy érezte, mintha valaki figyelné. Lassan oldalra fordította a fejét, a tekintete a mosoly gyanánt vicsorgó Mike barna szemébe fúródott. Angela-t fura, kettős érzést fogta el. Nem ismerte sem Mike-ot, sem pedig a betegségét. Ösztönösen tartott tőle, de a fiú a maga módján kedvességet sugárzott.

  Mike megszólalt, azonban Angela egy szavát sem értette.

  – Neal! – szólalt meg Wendy. – Mike–nak wc-re kell mennie és ehetnénk is valamit.

  Hála istennek! – gondolta Angela.

  Pár mérföld után elhaladtak a Henry’s hamburgerező lánc reklámtáblája mellett. Wendy elfintorodott:

  – Már megint ez a vacak. Miért nem lehet olyan szerencsénk, hogy egy Big Boy előtt kelljen pisilnie? Miért mindig ez a hitvány Henry’s jut nekünk?

  – Lehetett volna sima benzinkút is, akkor meg száraz szendviccsel kellene beérnünk.

  – A francokat! – válaszolta harciasan a nő.

  Lelassítottak és behajtottak a parkolóba. A hely olyannyira tele volt az utazók és a helyi kisváros fiataljainak autóival, hogy Neal már csak az egyik távolabbi helyen tudott megállni. Miután a férfi leállította a motort Angela bocsánatot kért és hátrahagyva őket gyorsan a bejárathoz sietett. Az étterem ajtaján belépve ketchup, sülthús és zsemle összetéveszthetetlen illata csapta meg.

  A mosdóból kijőve a pulthoz sétált és rendelt magának egy halas menüt. Zacskót kért hozzá, mert nem beszélték meg, hogy itt vacsoráznak vagy az egészségügyi kitérő után egyből indulnak tovább.

  Eltette a visszajárót és megfordult üres helyet keresve magának. Coleman-ék még csak akkor léptek be az étterem ajtaján. Angelát sajnálat járta át. Nem csak Neal-nek esett nehezére a mozgás, Mike is lassan és esetlenül lépkedett az anyja karjába kapaszkodva.

  Angela kiment az étteremből és a kinti asztalok egyikéhez telepedett le. Az ételéhez még nem nyúlt, mert a papírzacskón át is érezte, hogy túl forró.

  Neal jelent meg az ajtóban, de egy tapodtat sem mozdult addig, míg meg nem pillantotta Angela-t.

  – Sokan vannak. Még jó, hogy találtál üres asztalt – közölte, miközben helyet foglalt a lány melletti széken. – Wendy-ék még rendelnek. Kicsit sokáig tart, mire Mike eldönti, mit kér. Bár nem értem minek kérdi meg tőle, ha a végén mindig hotdogot eszik kólával.

  Neal előrehajolt és megpróbált benézni az ablakon, de onnan, ahol ült, nem látta a pult előtt álló embereket.

  – Wendy eltúlozta azt, amit korábban mondott. – közölte, majd Angela kérdő tekintetét látva magyarázkodásba fogott. – Tudod, amikor azt hangoztatta, hogy sok pénzt költöttünk feleslegesen Mike-ra. Ő nem Mike-tól sajnálja a pénzt, hanem azoktól az orvosoktól, akik reményt keltettek bennünk és az eredmények elmaradásáért mindig Mike-ot hibáztatták.

  – Nekem ez fel sem tűnt – lódította Angela.

  – Akkor jó… – válaszolta elégedetten Neal, majd témát váltott. – Ma megalszunk a Ramah-i házban, ami igazából inkább kunyhó, mint egy igazi ház. Ha holnap korán elindulunk, akkor délután már Lancasterben is lehetünk. Onnan már csak hetven-nyolcvan mérföld L.A.

  Angela összehúzta a szemöldökét.

  – Korábban azt mondtad, hogy még sose voltatok abban a házban – emlékeztette a lány.

  A férfi elcsodálkozott.

  – Azt mondtam volna? Néha badarságokat beszélek. Tudod, sokszor a gondolataim előrébb járnak, mint a nyelvem.

  A férfi nem zavartatta magát, tovább fecsegett, de most már sikamlósabb történetek felé kalandozott.

  Angela az idő előrehaladtával egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát. A kellemetlen témán kívül párszor elkapta Neal eltévedő pillantását. Ez is csak egy férfi – gondolta. – Eddig csak a felesége jelenléte tartotta vissza attól, hogy a szemét legeltesse rajtam.

  A férfi folyamatosan beszélt, Angela pedig türelmetlenül várta, hogy az ajtóban megjelenjen Wendy. Hamarosan fel is tűnt, az egyik kezében tálcát egyensúlyozva, a másikban pedig Mike-ot támogatva. Neal elcsendesedett.

  Angela kihasználta az alkalmat, elnézést kért, majd azzal az ürüggyel, hogy elmegy, megmozgatja a végtagjait magukra hagyta őket.

  A kocsik között lófrált, majd bement az étterembe kávéért. Leült az egyik megüresedett asztalhoz a tv elé, s épp csak beleszürcsölt az italába, amikor elkezdődött a hatórás hírek.  Pár szót ejtettek a szezon utolsó tornádóiról, majd rátértek a fő hírre:

  ‘A 60-as út melletti Bartleswille közelében megtalálták a fojtogató sorozatgyilkosok tizenharmadik és tizennegyedik áldozatát, egy negyven éves férfit és húszéves barátnőjét. Az áldozatokat megfojtották, majd szemeteszsákokba csomagolták és az autójuk csomagtartójába rakták. A kocsit pedig egy nyilvános parkoló hagytak az út mellett.’

  A hírolvasó megszólította a rendőrség szakértőjét:

  ‘Találtak olyan bizonyítékot, ami segíthet az indíték kiderítésében?’

  ‘Erről csak annyit árulhatok el, hogy amennyire meg lehetett állapítani nemi erőszak nem történt. Így itt is, mint az összes többi esetben, kizárhatjuk a szexuális indíttatást. Az viszont biztos, hogy az áldozatok védekeztek a támadóik ellen, ugyanis a kezükön és a testükön rengeteg zúzódást találtunk. A férfit erősen fejbe vágták, a fiatal pedig nőnek eltörték az orrát.’

  Angela elmormolt magában egy imát, a teremtő közbenjárását kérve, hogy Neal nehogy kikezdjen és erőszakoskodjon vele.

  Kifele menet az ajtóban összefutott a szemlátomást ideges férfival, aki már bejárta utána az egész parkolót.

  – Indulás előtt beugrottam a mosdóba – magyarázkodott a lány.

  Paul szerint még két órát kellett kibírniuk a ramah-i házig. Angela számára az út kiábrándítóan indult, az első húsz percben végig kellett hallgatnia Wendy panaszáradatát, hogy a Henry’s gyorsétterem mennyivel rosszabb, mint a többi. A wc sokkal koszosabb, a hamburgerek kisebbek, a krumplit pedig nem sütik meg rendesen. Angela ezekből mit sem tapasztalt. Amikor pedig érdeklődés híján Wendy témát váltott, a sorozatgyilkosságról kezdett el locsogni.

  – A mellettünk lévő asztalnál a fiatalok azt beszélték, hogy reggel az egyik csatornán mutattak egy térképet, amin bejelölték az összes helyet, ahol az áldozatokat megtalálták. Mind a kilenc gyilkosságot itt, a 60-as úton vagy ennek mellékútjain követték el. Azt fejtegették, hogy kamionosok vagy utazóügynökök lehettek az elkövető, mert ők azok, akik az ország egy bizonyos területét járják rendszeresen.

  Angela kétségbeesetten közbevágott.

  – Ne, ne, ne! Kérem, a gyilkosságokról ne beszéljenek. Elég szörnyűség történik nap mint nap, nem szeretnék erről hallani.

  Wendy és Neal összenéztek. Hasonló gondolat futott át rajtuk: egy stoppos ne mondja meg nekik, miről beszélhetnek a saját autójukban – de végül csendben maradtak.

  – Édesapám is bűncselekmény áldozata lett tizenkilenc éve – magyarázkodott a lány.

  – Sajnáljuk, de nem tudtuk – mondta Neal.

  A következő félóra csendben telt, csak a rádióból szólt a halk coutry. Mike felváltva hol az ablakon bámult ki, hol pedig Angela-t bámulta. A lányt nem zavarta, úgy gondolta a fiú nem tudna ártani senkinek.

  – Aglel, Aglel – szólalt meg egyszer csak.

  – Néz már, Neal! Mike Angela-t a nevén szólította!

  Neal igazított valamelyest a visszapillantótükrén és a hátsó ülésen lévőkre mosolygott.

  – Aglel, igen így szokta a karácsonyfán függő díszt is hívni. Eddig még egyetlen stoppost sem szólított a nevén. Ez egy különleges alkalom.

  – Mikorra érünk Ramah-ba? – kérdezte Wendy kisvártatva.

  Neal az órájára pillantott.

  – Fél kilenc körül. Ha Mike ma is a szokásos időben fekszik le, akkor játszhatunk majd egyet-kettőt.

  A férfi ismét a visszapillantóba nézett.

  – Angela, te szeretsz játszani?

  – Az attól függ. Sakkozni nem tudok, de a kártyajátékokat valamennyire ismerem.

  – Nem, mi nem sakkozunk – mosolyodott el a férfi. – De van nálunk számtalan más társasjáték kellék.

  Angela-t nem nagyon dobta fel a férfi ötlete. Úgy gondolta, talán jobb lesz, ha estére különválik tőlük:

  – Kicsit fáradt vagyok, de majd meglátjuk.

  Az 53-as úton haladtak, amikor megtankoltak és vásároltak némi enni és innivalót reggelire.

  – Még húsz perc és odaérünk – jegyezte meg Neal.

  Angela-nak megütötte a fülét ez a mondat. Pontosan ismeri a környéket – gondolta, s elhatározta, hogy éjszakára bezárkózik a szobájában.

  A ház kívülről tényleg nem tűnt nagynak és ahogy Neal korábban említette, egy alapos felújítás jócskán ráfért volna. A kert nagyjából rendezettnek tűnt, kis metszést és gyepnyírást igényelt mindössze.

  Az emeletet két szoba foglalta el, a konyhát, a harmadik szobát és egy kicsi fürdőszobát pedig a földszinten alakították ki.

  Mike kapta az alsó szobát, hogy ne kelljen felmennie az emeletre, a fentiek egyikében pedig Angela pakolta le a táskáját. Este kilenc fele járt már, a lányt elöntötte a fáradság. Csak gyors fürdésre és egy kényelmes ágyra vágyott.

  Wendy-vel azt beszélte meg, hogy Mike-ot fürdetik meg először, utána pedig ő következik. Félúton lefele meghallotta, hogy a fürdőszobát még használják, ezért kénytelen kelletlen az asztalnál ülő Neal mellé telepedett.

  A férfi előtt három csupor tej gőzölgött, éppen egy-egy púpozott kiskanál kakaó port öntött beléjük.

  – Nemrég kapcsoltam be a bojlert, és még biztos nem tudta teljesen felmelegíteni a vizet – magyarázta. – Mennyi cukrot kérsz?

  – Köszönöm, nem kérek kakaót – ingatta meg a fejét a lány.

  – Cukrot nem vettünk és nincs sok, emiatt, ha nem bánod, csak eggyel teszek mindegyikbe – a férfi a lányra emelte a tekintetét. – Mike kakaó nélkül sose fekszik le, ezért nem került semmilyen plusz fáradságba elkészíteni őket.

  Angela találomra kiválasztott egyet a három tejesen egyforma bögre közül. Az ital tényleg finom lett és nagyon jólesett belekortyolnia.

  – Szeretném megköszönni, hogy elhoztak idáig – mondta egy kis erőltetett mosollyal a szája szegletében – és a kakaót is köszönöm. Nem is tudom, hogy hálálhatom meg ezt nektek.

  – Hála? – kérdezett vissza a férfi. – Nincs szükség ilyesmire. Egy irányba tartunk és van szabad hely a kocsiban.

  Időközben Wendy-ék kijöttek a fürdőből, Angela pedig a kezében a bögréjével bevonult. Halk kattanás jelezte a kinnlevőknek, hogy kulcsra zárta maga mögött az ajtót. A fürdőszobára is ráfért volna már egy renoválás, a bojler festését már átütötte a rozsda, néhány csempe hiányzott, a szemközti fal faburkolata egyes helyeken pedig megrepedt és több lyuk is éktelenkedett rajta.

  A felmelegedett házban kifejezetten kellemesnek hatott a langyos fürdő. Angela már majdnem befejezte, amikor halk dobbanás ütötte meg a fülét. Az az érzés kerítette hatalmába, hogy valaki figyeli. A zárt ajtó felé kapta a fejét. Gyorsan leöblített magát és elkezdett öltözködni, a kapkodásban a csuprot a maradék kakaójával belelökte a mosdóba.

  – Ó istenem! – sóhajtott fel.

  Kifele menet megállt a faburkolatnál és alaposan átvizsgálta. A fal vagy egy tucatnyi lyukakkal büszkélkedhetett és úgy tűnt, a túloldalon valamilyen kemény anyaggal fedték el őket. Egy előtörő ásítást elnyomva, az ujjával az egyik nagy lyukban megnyomta a túloldali lapot. ’Nincs lecsavarozva’ – állapította meg dühösen. Lehet, hogy valaki az előbb őt kukkolta a túloldalról?

  Kilépve az ajtón megpillantotta a konyhaasztalnál beszélgető Wendy-t és Nealt.

  – Mike már elaludt – közölte a nő a szemlátomást feldúlt lánnyal.

  – Én is megyek, mert fáradt vagyok! Nincs ébresztőórám, majd reggel ébresszetek fel indulás előtt félórával – kérte.

  – Rendben – válaszolta Neal, és visszafordult a feleségéhez.

  A szobába érve Angela magára akarta zárni az ajtót, de a kulcsot sehol sem találta. Jobb híján az éjjeliszekrényt tolta az ajtó elé, majd kótyagos fejjel bezuhant az ágyba.

  Álmában békésen aludt a gyerekkori heverőjén. Egyszer csak arra eszmélt, hogy az édesanyja ül az ágya szélén és rémülettel telve szólongatja.

  – Angela, Angela! Ébredj kicsim! El kell most mennünk.

  Az ajtón dörömbölni kezdtek. Az édesanyja riadtan kapta oda a fejét, majd erőteljesen megrázta őt.

  – Siess!!!

  – Engedj be Elizabeth! – üvöltötte kintről az apja. –  Nem bántlak, csak… beszélgetni akarok veled… Te büdös kurva!

  – Apa sokat ivott ma este – hadarta kapkodva az édesanyja. – Most kimászunk az ablakon. Gyere kicsim, siessünk!

  Angela kinyitotta a szemét, de a szoba jórészt sötétségbe burkolózott, csak az ajtórésen át szűrődött be némi fény a folyosóról. Az édesanyja fele kapott a kezével, majd ráeszmélt, hogy nem is az apja hangját hallja, hanem Nealét, aki szentségelve épp megpróbálja kinyitni az ajtó.

  Szerencsére a szekrény sarka beleakadt az egyenetlen hajópadlóba, s nem engedte azt tovább csúszni.

  A lány kábultan kikászálódott az ágyból. Megállni azonban nem tudott a lábán és visszarogyott.

  – Hogy lehetsz ilyen béna! – szitkozódott Wendy.

  Neal ismét nekiveselkedett az ajtónak.

  – Odarakott valami nehezet az ajtó elé – mentegetőzött.

  – Nincs is bent semmi nehéz!

  – Lehet, lefeküdt elé.

  – Hülye!

  Angela közben megint megpróbált talpra állni. Mire összeszedte magát, a szekrény megindult, az ajtó pedig kinyílt annyira, hogy a cingár Neal már befért rajta. A férfi felkapcsolta a villanyt, majd eltolta a szekrényt, hogy Wendy is bejuthasson. Angela feje az adrenalin hatására ekkorra már valamelyest kitisztult. Elszántan a betolakodókra ripakodott.

  – Mit kerestek itt???

  Választ azonban nem kapott.

  – Miért van ébren? Mennyi altatót raktál a kakaóba? – kérdezte a nő.

  – Mindháromba ugyanannyit, amennyit szoktunk. Talán nem itta meg mindet.

  Wendy letette a kezében tartott paskolót és bilincset az éjjeliszekrényre.

  – Jöttünk kicsit játszani. Általában végigalusszák a lányok, de talán így izgalmasabb lesz.

  – Ne tegyétek! – kérlelte őket a lány. –Holnap elmegyek és nem szólok a rendőröknek.

  – Nem tehetjük, erre vártunk egész nap – válaszolta Neal, s a zsebéből elővett egy kötelet és egy kést.

  Angela pár lépést hátrált, majd felemelte a két öklét.

  – Ne félj, nem fogunk bántani. Reggel elbúcsúzunk és kirakunk valahol. Amúgy meg, ha rám hallgatsz, megpróbálod élvezni, ha már ébren vagy.

  – Ebből nem esztek – sziszegte Angela.

  Wendy a lány felé lépett, mire Neal is megindult. Mivel nem ütköztek korábban ellenállásba, hiányzott belőlük az összehangoltság. A férfi megpróbálta megragadni Angela karját és lefogni, a nő viszont megkísérelte átfogni a derekát és ledönteni a lábáról. Angela a bódultsága ellenére oldalra lépett és azzal a lendülettel arcul ütötte Wendy-t. Az orrára célzott, mert tudta, ha eltöri, akkor egy darabig nem kell vele számolnia. Azonban Neal miatt nem tudott lendületet szerezni és pontosan ütni, így csak Wendy arccsontját találta el.

  A nő meglepődve felnyögött. Angela ezt kihasználva megpróbálta Neal kezéből kicsavarni a bal karját. Wendy ismét előrelépett és oldalról a lány vállába és a fejére ütött.

  – Te mocskos kis kurva!

  Angela látása a halántékát ért ütéstől elhomályosult. A lábát azonban szilárdan megvetette és ellenállt annak, hogy Neal a földre vigye.

  – Szemét perverz disznók! Ezért a jóisten majd megbüntet benneteket!

  Neal két kezével a lány bal karját még mindig szorosan fogva igyekezett ledönteni a lábáról, s közben Wendy-t instruálta.

  – Kapd már el a lábát és borítsuk el!

  Wendy ismét előrelépett. Angela megelőzte és hasba rúgta. A nő egy nagy nyögés közepette nekiesett a falnak.

  A férfi ráeszmélt, hogy a lány egy lábon áll. A térdével belerúgott a támaszkodó lábába és lehúzta a földre. Esés közben elsodorták az ágy melletti falon függő olvasólámpát és rázuhantak a lány táskájára.

  Angela eddig nem érezte, hogy hátrányban lenne, de amikor a földre került, már tudta, hogy csak idő kérdése, hogy leteperjék és megkötözzék. Neal szeme fele nyúlt. A férfi felüvöltött és elengedte a lányt.

  Wendy a lány és az ajtó közé lépett, elállva előle a menekülés útját. A férfi lihegett és a szemét törölgette, míg felesége a hasát fogta.

  – Megrúgtál, te kis kurva!

  – Nyugi, mindjárt megkapja, ami neki jár! – csitította Neal.

  Angela homályosan látott, ráadásul az esésnél a bal karja megcsavarodott és fájdalmasan lüktetett.

  A férfi kezébe vette a kését.

  – Végre egy kis változatosság – mondta mosolyogva. – A lányok csak reggel eszmélnek rá, hogy mi történt velük éjszaka. Van, aki hisztizik, fenyegetőzik, van, aki behúzza fülét-farkát. Eddig te vagy a legnagyobb meglepetés.

  – Még egyszer kérlek benneteket, ne tegyétek – vágott közbe a lány, bár válaszra már maga sem számított.

  Neal a késsel látványosan jobbra-balra csapkodva megindult felé.

  Angela egészen a falig hátrált, s közben fél szemmel a jobbról közeledő Wendy-t figyelte. Neal suhintott párat a késsel. A lány gyorsan a nő elé lépett. Elhelyezett egy ütést az orrára, majd ballal állcsúcson találta. Wendy szeme felakadt és összecsuklott.

  Angela oldalába éles fájdalom hasított, s mintha csak egy lassított film peregne, végignézte, ahogy Neal kihúzza a testéből a piros pengét, s a vére lassan, cseppekre zsugorodva, sugárirányban a falnak csapódik.

  Angela a sebhez kapott. Neal vicsorogva ismét szúrni készült. A lány belépett elé, s előre lendülő kezén az ingujjat elkapta és a lendületét kihasználva áthúzta a lábán, a földre küldve őt. Neal meglepődött, de még volt annyi lélekjelenléte, hogy földetérés után a lány lába felé bökjön. Angela az adrenalin hatására nem érezte a szúrást, a férfit nagy lendülettel fejbe rúgta. Neal koponyája a padlóba csapódott, az orrából vér ömlött.

  – Te rohadt kurva! – kiabálta. – Eltörted az orrom!

  Nyögve az oldalára fordult. Feltolta magát, a fájdalom szülte könnyfátyolban kereste a lányt.

  Angela térdre rogyott mögötte. Jobb kezével átkulcsolta a férfi nyakát és minden erejét összeszedve szorította. Érezte, hogy a másik orrából folyó meleg vér a karján egészen a könyökéig csorog.

  Neal a kezeivel igyekezett kiszabadítani magát. Mikor rájött, hogy így nem szabadulhat, elengedte a lány karját, s a kése után tapogatott, ami közel feküdt ugyan hozzá, de mégsem elégé. Kezdett kimerülni. Végső kétségbeesésében az ájult Wendy-re pillantott. Onnan már nem remélhetett segítséget.

  Angela Neal kapálózó kezével mit sem törődve a fülébe suttogott:

  – Szereted ha küzd az áldozatod, te aberrált barom? Azt mondtad, hogy meglepetés vagyok? Tessék, itt a te meglepetésed – egyre erősebben szorította a nyakát. – Mindig ugyanaz történik. Egy darabig kedvesek vagytok, aztán kiszabadul belőletek az állat. Verni és erőszakoskodni azt tudtok, de védekezni nem. Tudod hányszor éreztem már azt, ahogy a mocskos lelketek elhagyja a testeteket? Sokkal többször, mint amennyit ma a tévében halhattatok.

  Fájdalom hasított az oldalába. Elhallgatott, de nem lazított a szorításon. Neal tekintete elhomályosult az oxigénhiánytól. Még egy kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy kiszabaduljon. A teste és lelke lassan feladta a harcot.

  Angela még egy darabig tartotta, majd elengedte Neal élettelen testét, s csak ekkor eszmélt rá, hogy a sérülései komolyak. Azonban nem törődött velük, mert még egy fontos dolog várt rá.

  Odamászott a hason fekvő Wendy-hez, s ráült a hátára. Átkulcsolta a nyakát hátulról. A nő váratlanul magához tért. Beletelt néhány másodpercbe, mire rájött, hogy mi történik vele. Két kézzel belekapaszkodott Angela karjába és minden erejével húzta. A lány nem akarta, hogy már most elájuljon, ezért lazított a szorításon, de csak annyira, hogy a nő egy nagy horkantással némi levegőhöz jusson.

  – Az a kedves idősebb férfi, aki többször is felvett, a legutolsó alkalommal bedrogozott és megerőszakolt. Csakhogy én ébredtem fel előbb – sziszegte Angela Wendy fülébe. A feltörő emlékek hatására megborzongott. – Többször is kértelek, hogy ne tegyétek. Ha hallgattatok volna rám, akkor életben hagytalak volna. Így meg mehettek a többi aberrált állat után!

  Wendy a lábával tehetetlenül rúgkapált. Segítség után kutatott. Megpillantotta Neal eltorzult lila arcát, s végképp elöntötte a pánik. Összeszedte minden erejét. A testét dobálta, a kezével Angela arca felé kapkodott. A teste lassan elernyedt, szemei a semmibe révedtek.

  Angela-ban megkönnyebbülés és tehetetlen düh kavargott. Az arcán könnycseppek gurultak végig, leült az ágyra és zokogásban tört ki. Nem is érzékelte az eltelt időt. Merengéséből a szobában terjengő vérszag zökkentette ki. Jól ismerte már.

  A következő gondolata az volt, hogy számonkéri a Teremtőt, amiért ilyen próbatételek elé állítja, aztán mégis inkább a bocsánatáért esedezett.

  Befejezte a fohászt, majd megmozgatta a lábát. Bár a seb nagyon fájt, úgy tűnt, izmot nem vágott át benne a férfi.

  Felhajtotta a pólóját és megnézte a derekát. Ezt sokkal súlyosabbnak ítélte, minden mozdulatnál éles fájdalom hasított bele. A seb szerencsére már nem nagyon vérzett. Óvatosan kitapogatta, merre haladhatott a testében a kés. A csípőcsontja mögött fájt a legjobban, bizonyára a csont megvezette a pengét.

  Neal kését beletörölte a férfi ingujjába, majd felhasogatta vele a törölközőjét, a csíkokkal pedig amennyire csak tudta bekötözte a sebeit.

  Miután ezzel végzett a szekrényajtó tükrében megnézte magát. Egy meggyötört, vérrel borított nő nézett vissza rá. Kivette az utolsó pólóját és egy nadrágot a táskájából, majd elindult, hogy megmosakodjon. Kinyitotta az ajtót, s megdermedt. A lépcső tetején az álmos ábrázatú Mike állt. Róla teljesen elfeledkezett.

  – Aglel, Aglel – szólalt meg a fiú.

  Mike csak egy kétéves gyerek értelmi szintjén van és kommunikálni sem tudott igazán. Talán nem követne el hibát – töprengett a lány –, ha életben hagyja.

  Megfogta a fiú karját.

  – Gyere Mike, lemegyünk a földszintre.

  – Aglel – ismételte Mike, miközben a lány véres karjára bámult.

  – Festék Mike, összekentem magam piros festékkel. Menjünk és mossuk le.

  A fürdőszobában Angela megtisztálkodott, majd a tükörképére meredt. Mit kezdjen a fiúval? A legjobb lesz, ha a szülők módszerével él. Leültette a konyhaasztalhoz és tej után kutatva kinyitotta a hűtőajtót. A harmadik bögre kakaó még ott várta. A mikróban gyorsan megmelegítette és ügyelt rá, hogy a fiú az utolsó kortyot is kiigya. Miután a maradék holmiját lehozta az emeletről, Mike jelezte, hogy pisilnie kell.

  Angela a fiút a wc csésze elé állította.

  Mike kérdően nézett rá:

  – An, ho An?

  – Anya most alszik és én segítek neked.

  – An, al.

  – Igen Mike, alszik. – A fiú mögé lépett, s a térdéig lehúzta a pizsamáját.

  Amíg a fiú a dolgát végezte, megkereste a slusszkulcsot és kivette a készpénzt Neal tárcájából. A konyhában zsebre vágott egy gyufát. A ház tele az ujjlenyomataival és a vérével. Úgy döntött, felgyújtja az egészet, és ha már nem lesz szüksége rá, az autót is.

  Mike már a fürdőszoba ajtajában ácsorgott. Angela megfogta a karját és kitámogatta az autóhoz.

  – Mindjárt jövök!

  – An, an!

  – Anya nemsokára jön majd, addig aludj egyet Mike.

  Kisvártatva visszajött, beindította a motort, s lassan kigurult az útra. Ahogy folyamatosan távolodtak, úgy csaptak egyre magasabbra a lángok a házban.

  A gépkocsi felgyorsított, a fényszórója messzire világítva pásztázta környéket. A hátsó ülésről halk szuszogás jelezte, hogy Mike már az igazak álmát alussza.

  Gordon seriff nem aludt jól, ezért korábban ment be a szokásosnál. Bepakolta az ebédjét a hűtőbe, majd az ügyeletes rendőr asztalához battyogott.

  – Történt valami az éjszaka, amiről tudnom kellene?

  – Úgy gondolom, igen. Hajnal hatkor jelentették, hogy egy pokrócba burkolózott fiatal férfit láttak a főtér egyik padján. Kimentem megnézni. Szellemileg sérült lehet, mert képtelenség kommunikálni vele. Megitattuk, megetettük és most Roger doki vizsgálja.

   – Tudjuk, ki az illető?

   – Nem találtam egyéb iratot nála, csak egy Neal Coleman névre kiállított biztosítási kártyát.

  Angela már messze járt. Este megszabadult az autótól, s másnap egy kedves család segítségével megérkezett a Kaliforniai Állami börtönhöz.

  A következő három napban többször meglátogatta az édesanyját.

  Elizabeth-nek ez a pár óra jelentett mindent. Ez adott erőt, hogy elviselje a bezártságot, cellatársakat.

  Lelkiismeretfurdalás nem gyötörte. Naponta lepergett előtte, ahogy Angela eszméletlen teste felett elégedetten felnevető férjé oldalába szúrja a konyhakést, ahogy mozdulatlanul nézi az összecsukló férfit, majd két kézzel nekiesik a haldoklónak, s a körmeivel véres húspépé marcangolja az arcát.

   Azóta is érzi a bőrcafatokat a körme alatt, s kezein a meleg ragacsos vért.

  Angela kilépett a börtön kapuján, s elindult a 60-as út felé.

  – Még három év – gondolta –, már csak ennyit kell kibírnia.