Kanada

Idén a torontói Richmond Hillbe későn köszöntött be a tél. Már december második hetébe fordult a naptár, amikor a sűrű pelyhekben hulló hó ujjnyi réteget képezett a házak tetején.

   Sára Hawkins máskor egy forró tea mellett hosszasan nézegette a konyhapult sarkába állított családi fényképet, melyen mindig borostás cingár férje, Anthony és ő körülölelte az édesanyját Emma-t és a lányukat, a hétéves, szőke Polly-t.

   Most viszont tanácstalanul ült egy nagy halom recept fölött. Tekintete egyik lapról a másikra siklott és minél tovább szemlélte őket, annál jobban eluralkodott rajta a pánik. Találomra párat a konyhaasztal egyik sarkára rakott, másokat visszadobott a kupacba, mit sem törődve azokkal, amelyek a földre hullottak.

   Polly és Anthony lépett a konyhába.

   – Mit csinálsz, anya?

  – Most hagyjatok! – förmedt rájuk, de mérge gyorsan elszállt. Segélykérőn pillantott a férjére. – Nem találom a karácsonyi recepteket. Azt hittem, hogy mama külön rakta őket. Minden egyes fogásról legalább két-három különbözőt tartott, én meg nem tudom, melyik közülük a karácsonyi.

  Anthony szemügyre vette a kupacot. Többségét újságból vágták ki, de akadt köztük kinyomtatott és ceruzával papírfecnire firkantott is.

  – Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Senki nem fog megsértődni, ha az idei karácsonyi ebéd nem az ő fogásaiból áll. Végül is Kanadában vagyunk, lehetne az itteni…

  – Nem! – vágott közbe élesen Sára. – Ebből nem engedek. Ez az egyetlen hagyomány, amit megtartottunk azok közül, amit a nagyszüleim hoztak át az Újvilágba. Ha nem mama menüjét szolgálnánk fel, úgy érezném, mintha az emlékét is kitörölnénk. Minden évben ez a pár nap volt a legfontosabb időszak az életében.

   Anthony leült a felesége melletti székre.

  – Sára! Emma már hat hónapja elment. Megértem, hogy nem szeretnél változtatni, de hogy fogod magad érezni, ha nem úgy sikerül, mint ahogy szeretnéd?

  – Tisztában vagyok vele, hogy nem tudok főzni. De ha legalább a recepteket meglelném, gyakorolhatnék. Van még három hét karácsonyig.

  Anthonyt örömmel hallotta, hogy Sára végre beismerte ezen hiányosságát.

  – Valamire csak emlékszel? Mit rakott a levesbe, vagy, hogy milyen eszközöket használt?

  Sára megrázta a fejét.

  – Ha segíteni akartam, mama folyton irányított és utasított, egy idő után pedig mindent kiszedett a kezemből és elzavart. Ettől mindig ügyetlennek éreztem magam, így kerülni kezdtem a konyhát. De ne úgy értsd, hogy nem szeretett, mert nagyon is szeretett, csak… uralkodott. Mindenen.

   Anthony szeretettel átkarolta a feleségét.

  – Nagyon is jól ismertem őt, hisz nekem az anyósom volt.

  – Kérlek, ne légy gonosz!

   Anthony elengedte a vállát.

   – Nem vagyok, de az az édesanya, aki hetvenéves nagybetegen sem hajlandó átadni a szentestét a lányának, és most bocsáss meg, hogy ezt mondom, de az egy önző ember.

   Sára lehajtotta a fejét. Jól tudta, hogy Anthonynak igaza van.

   – Minden család életében eljön az a pillanat – folytatta a férfi –, amikor a következő generáció átveszi a stafétabotot és az addig főszereplő anyából mama lesz. Illik a háttérbe vonulnia.

  – Anthony, hagyjuk ezt! Most nekem kell helyt állnom és úgy érzem, erre nem vagyok felkészülve.

  Anthony megszorította a felesége kezét.

 – Szedd ki azokat, amelyek beillenek a menüsorba. Ha Polly ágyba került, együtt átnézzük őket. Biztos találunk olyat, amit kizárhatunk.

  Mire Sára kijött Polly szobájából, Anthony már két pohár borral várta. Átnyújtotta az egyiket, majd az asztalon lévő tucatnyi lap fele bökött.

  – Ezek lehetnek a karácsonyi receptek?

  Sára belekortyolt az italába, és némán bólintott.

  – Oké. Kezdjük a levessel. Olvasd fel a nevüket – kérte Anthony.

  – Három receptet találtam; Újházi húsleves gazdagont és két Tyúkhúslevest.

  – Nézd meg van-e olyan hozzávaló, amit még soha nem láttunk.

  Sára nekilátott a böngészésnek.

  – Ez biztos nem jó – szólalt meg lelkesen –, mert ebben borsó is van. A másik kettő viszont majdnem egy és ugyanaz. Az összetevők mennyisége más és egy kicsit a fűszerek mások, de nagyon hasonlítanak.

  – Rendben. A leves megvan, csak kísérletezni kell kicsit velük – bátorította a férfi.

  – A következő a töltött káposzta. Ebből kettő van és jelentősen eltérnek egymástól. A fő különbség… – elcsendesedett, a kézzel rótt girbegurba betűket bogarászta – valójában mindenben eltérnek, de nincs semmi olyan, ami miatt kizárhatnánk az egyiket vagy a másikat.

  A következő órában végig nézték az összeset. Szerencsére a speciális bundában kirántott hal leírásából csak egyet találtak, de tökéletes köret megnevezéssel két recept is büszkélkedhetett. A sütemény jelentette a legnagyobb gondot, ugyanis a két helyre összesen hat pályázott.

  Anthony elégedett bólogatott.

  – Ennyit tehettünk ma. Szerintem sokat léptünk előre.

  Sára sóhaja egyértelműen jelezte, hogy az eredményt illetően ő másképp vélekedik.

  – Anya! – szólította meg Polly másnap este, de nem folytatta, csak idegesen topogott Sára előtt. Végül félszegen kibökte: – Az idén te fogod csinálni a karácsonyt?

  – Igen kicsim – mosolyodott el Sára. – Most nálunk lesz a karácsnyi ebéd. Idejön hozzánk Ted nagybácsikád és Eleanor nénikéd a családjával.

  – Ha te főzöl, az nem szokott annyira finom lenni.

  Sárát meglepődött. Polly eddig soha nem panaszkodott az ételek miatt.

  – Lehet, hogy Emma mama finomabban főzött, de azért el kell ismerned, hogy a palacsintám felveszi a versenyt bárkiével.

  – Mama palacsintája jobb! – közölte határozottan a kislány.

  Miután Polly lefeküdt, Sára határozottan a nappaliban tévét néző férje elé állt. A férfi oldalvást dőlve jelezte, hogy nem látja tőle a tévét.

  – Hagyd azt a vackot! – mordult rá, majd felkapta a karfáról a távirányítót és kikapcsolta. – Ez most sokkal fontosabb.

  Anthony-t elöntötte a düh.

  – Polly azt mondta – folytatta Sára –, hogy nem tudok főzni.

  – Ez igaz – szúrt oda a férfi.

  – Nem ez a lényeg. Mikor megkérdeztem, hogy most ez honnan jutott eszébe, kijelentette, hogy mama mondta neki.

  – És?

  – Szerinte tegnap lefekvés után beszélgettek.

  – Sára, tudom, egyre feszültebb vagy, de ne gondold túl a dolgot. Tegnap Polly látta a sok receptet és hallotta, hogy a karácsonyról beszélgetünk. Biztosan eszébe jutott, hogy mama régebben kritizálta a főztödet. Ennyi történhetett.

  – Nem tudom, Anthony. Olyan meggyőzően állította.

  A férfi megfogta a felesége kezét.

   – Ne aggódj. Biztos vagyok benne, hogy megugorjuk ezt a problémát. Én is nagyon szívesen segítek.

  – Nem, nem! – tiltakozott Sára. – Ezt egyedül kell végig csinálnom.

  Szombaton Sára korábban kelt egy órával a szokásosnál. Előző nap bevásároltak, de nem a teljes adagokra való mennyiséget, csak felét, harmadát, mert volt egy olyan bajsejtelme, hogy a próba bármikor katasztrófába torkollhat.

  Elővette a mappáját, hogy kirakja a recepteket az asztalra, de legnagyobb meglepetésére minden fogáshoz csak egyet talált. Gyorsan elővette Emma dossziéját. A benne lévő halom tetején meg is lelte a hiányzó recepteket. Valaki mindegyik áthúzta egy fekete ceruzával.

  Anthony fél órával később kelt, mint Sára. Amint megpillantotta a konyhaajtóban, felpattant a székéről, s nekitámadt.

  –  Te babráltál a receptekkel?

  A férfi zavarodottan kérdezett vissza.

  – Hogy érted?

  – Valaki a dossziémból kiszedte és szétválogatta őket. Minden fogásból egyet visszarakott, a többit pedig áthúzta.

  Anthony felemelte az összefirkált lapokat és összehúzott szemmel vizslatta.

  – Polly-nak van ilyen csillámos grafit ceruzája.

  Sára nekilátott az főzésnek, s addig csörömpölt az edényekkel, míg fel nem keltette a lányát.

  – Polly, te nyúltál ezekhez? – szegezte neki a kérdést, amikor a kislány megjelent az ajtóban.

  Polly megszeppenten hátrált.

  – Gyere vissza drágám! – kapott észbe Sára. – Nincs semmi baj, csak szeretném tudni, te húztad át ezeket?

  Polly félszegen bólintott.

  – Rendben. Nem csináltál semmi rosszat – mosolyodott el Sára.

  – Mama kérte – hebegte halkan a kislány.

  – Kicsim, mama meghalt. Tudod, most fent van a mennyben papával és onnan vigyáznak rád.

  – Igen, anya, de visszajött és megkért, hogy segítsek neked.

  – Polly, kérlek ne csináld ezt! – fakadt ki végül. A lánya ezt már nem hallotta, mert beszaladt a szobájába és bebújt a takarója alá.

  Sára megborzongott. A nyomasztó csendben édesanyja szigorú arca derengett fel előtte.

  Összeszedte magát és nekilátott a főzésnek. Délután három lett, mire mindennel elkészült. Az asztalt ünnepi tányérral és szalvétával terítette meg, hogy legalább a hangulat biztosan megüsse az elvárt szintet.

  A következő órában egymás után hozta a család elé a fogásokat.

  – Na mit szóltok? – kérdezte az ebéd végén.

  Anthony félszegen tette le a villát.

  – Szerintem nem lett rossz.

  – Nem lett rossz? Ezt, hogy érted? – kérdezte Sára kétségbeesetten.

  – Az ízek hasonlítanak anyukád főztjére.

  – Hasonlítanak? Mennyire?

  – Eléggé… szerintem – bólogatott a férfi és a tekintetével a lányától kért némi támogatást. – A kinézete kicsit más.

  – Tehát az ízvilága hasonlít, de az állaga és az, ahogy kinéz, köszönőviszonyban sincs mamáéval. Köszönöm! Azt tudom, hogy a káposzta tölteléke kemény lett, a bejgli szétesett… – elkeseredésében könny futotta el a szemét, s a tányérjára dobta a villáját. – Valójában szar lett az egész!

  Anthony Sára keze felé nyúlt, de a nő elhúzta.

  – Rosszul látod. Én például a bejgliből kétszer is szedtem.

  – Te a kutyagumiból is kétszer kérnél, ha meg lenne cukrozva.

  – Abból csak egyszer – jelentette ki mosolyogva Anthony. Erre már Sára is elnevette magát, bár a kétségbeesés nem tűnt el teljesen a tekintetéből.

  Anthony ismét a kezét nyújtotta, amit Sára bár vonakodva, de elfogadott. A férfi gyengéden megszorította.

  – Ízben tényleg hasonlít. Hidd el, legközelebb a kinézete is sokkal jobb lesz.

  Sára a következő napokban messziről elkerülte a recepteket. Napról napra nőtt benne a feszültség, amit még a karácsonyi előkészületek sem enyhítettek. Hiába dekorálták órákon át színes gyertyákkal és fényfüzérekkel a lakást, s hiába díszítették fel együtt a fenyőfát.

  Esténként a kandalló mellé telepedtek, s karácsonyi filmeket néztek, miközben a lakást a forraltbor édeskés, szegfűszeges illata lengte be.

  Karácsony napján az ágy korán kivetette magából. Felöltözött, fogat mosott és a konyhába sietett.

  A receptekért nyúlt. Beleolvasott, aztán zokogásban tört ki. Hiányzott neki az Emma által nyújtott biztonság, csak most értette meg, hogy minden hibája ellenére mennyire sokat jelentett neki az édesanyja. A zsebkendőjével megtörölte a szemét és nekiállt az ételek előkészítésének.

  Anthony és Polly nyolc körül jelent meg. Anyja kisírt szeme láttán Polly az apja mögé bújt.

  – Na ebből elég! – jelentette ki a férfi. – Azonnal hagyd abba! Délben elmegyek és hozok valamelyik étteremből ebédet.

  Sára némán átnyújtotta a recepteket Anthonynak.

  A férfi hosszasan megbámulta, majd a lánya elé guggolt, megmutatta neki az elsőt. Polly egy pillantást vetett a ceruzával teleírt oldalra.

  – Mama mondta, hogy szeretne segíteni anyának, de nem tud. Már nem. Miközben ti tévét néztetek, diktálta, mit írjak rájuk.

  Anthony végiglapozta az iskolásbetűkkel teleírt recepteket.

  Sára Anthony mellé térdepelt.

  – Most is itt van? – kérdezte remegő hangon.

  Polly megrázta a fejét.

  – Csak háromszor jött el. Mama is sírt és folyton azt mondogatta, hogy mennyire sajnálja, de már nem teheti jóvá a hibáját.

Sára megint zokogásban tört ki. Anthony átölelve vigasztalta, miközben Polly a szobájába indult.

  – Polly! – kiáltott utána Sára. A kislány félszegen kukucskált vissza az ajtóból. Az édesanyaja odament hozza és leguggolt elé. – Kicsim, szeretném, ha segítenél nekem elkészíteni a karácsonyi ebédet. Azt gondolom, hogy nélküled nem sikerülne. Csak te és én.