2024., Gödöllői MÁV vonal

A Budapest Bérlet bevezetésével párhuzamosan letettem az autót és belevetettem magam a társadalom sűrűjébe. Mindig érdekelt a pszichológia, a közösségi közlekedés pedig kimeríthetetlen táptalajt szolgáltatott a megfigyelésekhez.

  Az egyik nyári reggelen kavarós kávétól elálmosodva vártam az állomáson a vasparipát. A MÁV retró napot tarthatott, mert egy múltszázadi szerelvényt küldött. Ez a típus egymás melletti fülkékből állt, melyeket egy oldalt elnyúló folyosó kötött össze.

  Felszállás után megvártam míg a tömeg eltűnt a fülkeajtók mögött, majd megálltam a folyosón. Jobb időtöltés híján az ablakon bámultam kifelé. Pár perce mehettünk már, mikor a mögöttem lévő fülkéből egy fiatalos aggodalommal teli női hang tört utat felém.

  – Ne már, lejárt a bérletem és pénz sincs nálam!

  Az elmúlt évben három alkalommal találkoztam olyanokkal, akik jegy nélkül szálltak fel a vonatra annak ellenére, hogy folyamatosan bemondják, akinek nincs érvényes jegye, annak a viteldíjon felül huszonötezer forint büntetést is meg kell fizetnie.

  Ezek az emberek mindig ugyanazt a kifogást szajkózták: nagyon sietnek haza, mert beteg a gyerek, a mama vagy a kutya és nem volt idejük jegyet venni. A kalauz pedig mindig elmondja, hogy félóránként jár a vonat. Tessék leszállni, megvenni a jegyet, majd a következővel tovább utazni.

  Vajon most mi lesz a magyarázat? – tettem fel a kérdést magamnak. A kíváncsiságtól hajtva szép lassan megfordultam, de pechemre a fülkében négy hölgy is magáénak tudhatta volna a problémát. Három fiatalabb, a negyedik is éppcsak betölthette a harmincat.

  Eldöntöttem, ennek utánajárok. Vártam néhány percet, talán megszólal valamelyik, ami azonosítja vagy kizárja a gyanúsítottak közül.

  A rangidőssel kezdtem a vizsgálatot. A hölgy elegáns szoknyát és pulóvert viselt, lábait új körömcipőbe bújtatta. Ölében laptoptáskát, kezében telefont szorongatott. Szemüvege megerősítette bennem azt az érzést, hogy egy nagyvállalatnál pénzügyes vagy HR-es lehet. Egy ilyen nő precízen számontartja meddig érvényes a bérlete. Őt kizártam.

  Szemben vele egy tizenéves diáklány mélyedt a jegyzeteibe. Tekintetében aggodalmat véltem felfedezni, de láttam, hogy csak a matekot tanulmányozza elmélyülten. A matek pedig koncentrációt követel. Aki aggódva várja a kalauzt, az nem képes koncentrálni. Őt is kizártam.

  Mellette egy a nagykorúság határán táncoló talpig feketébe öltözött lány hallgatott zenét. Ha az ominózus mondat során a fején volt a fejhallgató, akkor kontrol híján hangosan bosszankodott volna. Elgondolkoztam. Igaz, hogy a hang bosszúsnak tűnt, de semmi esetre sem hangosnak. Lehet tévedek, ezért őt csak félig zártam ki a feltételezett elkövetők közül.

  Ekkor megállt a vonat. Gyorsan lehúztam az ablakot és kidugtam a fejem. A kalauz a szomszéd vagon ajtajában álldogált. Pár percem maradt csak a nyomozásra.

  Feltünés nélkül az utolsó, a húszas évei közepén járó hölgyre tapasztottam a szemem. A hölgy műköröm és műszempilla segítségével emelte ki nőiségét. Sportos ruhát és cipőt viselt. Mellette a földön egy sporttáska hevert.

  Síp harsant, majd a vonat meglódult. Sietnem kell!

  A hölgy egy Avon katalógust lapozgatott. Kézfejével a jelölésnél megdörzsölte az adott oldalt, majd az orrához emelte a kezét. Ha tetszett neki az illatminta egy tollal bekarikázta a termék képét, majd behajtotta a lap sarkát. Ezután akkurátusan magát az oldalt is félbehajtotta. Vártam, hogy egy post-it-et is rábiggyesszen, de ez sajnos elmaradt.

  Ekkor a szomszédos fülkénél felhangzott a rettegett mondat: ’Jónapot kívánok! Jegyeket kérem ellenőrzésre felmutatni!’

  Döntöttem: az avonos lány lesz az, de azért a nyakamat nem tettem volna rá.

  A kalauznak bepillantást engedtem a bérletembe, majd érdeklődve figyeltem a fejleményeket. A hölgyek pedig szép sorban megmutatták az érvényes jegyüket.

  Mi van? – tettem fel magamnak kétségbeesetten a kérdést.

  Ekkor felcsendült az ismerős hang az avonos lány ajkáról:

  – Köszönöm – mondta. De miközben visszarakta a tárcájába a vonatjegyét, egy pillanatra kihúzott egy kondibérletet. – Remélem, most is beengednek lejárt bérlettel – motyogta maga elé.

  Némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy annak ellenére megérdemlem az elismerést, hogy bűntény hiányában fel sem merült a vádemelés.